Újrakapcsolódás

2022.12.20

Több, mint három évvel ezelőtt került a családunkba Bobi a menhelyről. Mivel rossz helyről, rossz tanácsokat kaptam, ezért az első hónapok nem úgy alakultak, ahogy képzeltem.

A problémák keltette hullámok, hónapról-hónapra nagyobbak lettek, mígnem úgy döntöttünk, hogy nem zavarjuk tovább a vizet. Ez azt is jelentette, hogy nem jártunk tovább a kutyaiskolába, nem jártunk el sétálni, mert mindenki feszült lett a helyzettől.

Ebbe az állóvízbe csobbant bele Zsebi és hatalmas hullámokat vert. Itt volt az ideje segítséget kérni és mi is lehetne a legjobb, ha nem az, ha a családban vagy egy kutyaoktató. Az viszont távolról sem volt mindegy, hogy milyen módszerrel tanítunk. Én most már minden hozzám fordulónak azt mondom, hogy hallgasson a gyomrára, mert a legtöbb esetben a testi érzetek sokkal jobban mutatják, hogy valami rendben van, vagy sem.

Ha már testi érzetek.

Emlékszem arra a napra, amikor először vittem Bobit az oktatásra. Teljesen feszült voltam. Nem bírtam enni. Talán még aludni sem bírtam.  A gyomrom görcsölt. (Habár a Bobié is). Mondhatni, hogy nem igazán voltunk jó hatással egymásra. Én izgultam, hogy mi fog történni, Bobi pedig megérezhette ezt és még a saját temperamentumával rátett egy lapáttal. Ettől én persze még feszültebb lettem. Ez a helyzet csak tovább fokozódott. A hirtelen fellépő haragból, már lassan félelem, majd szorongás lett. Már előre tartottam attól, hogy mi fog történni.

Pedig. Gyakoroltunk.

Sokat.

A séták azonban nem lettek jobbak.

Elvégeztem az oktatóképzést. De még mindig nem jöttem rá, hogy mi az, ami hiányzik. Vagy éppen ellenkezőleg. Miből van több, mint kellene? A Mester tréner képzés alatt már elkezdtem felismerni az érzéseimet. Itt még megértésről nem volt szó. Örültem annak, hogy meg tudtam fogalmazni, hogy mi zajlik bennem.

Egy idő után elkezdtem naplózni a sétákat, tudatosan figyeltem arra, hogy mi is történik bennem testi szinten. Viszont a Bobival még mindig csak kutyás társaság nélkül sétáltunk. Egészen a múlt vasárnapig, amikor is elérkezettnek láttam az időt, hogy újrakezdjük a szocializációt. Erre a legjobb alkalom egy közös sétán kínálkozott, amit olyan gazdiknak és kutyusaiknak tartunk, akik már végeztek nálunk legalább egy alapfokú csoportot, szóval ismertem a résztvevőket.

Korábban érkeztünk, hogy kicsit mind a ketten körbe tudjunk nézni. Majd megjött az első kutyus, akivel Bobci már egyszer találkozott, de az egy elég rövid randi volt, ugyanis a két fiú nem igazán kedvelte meg egymást. Most viszont nagyon szépen ismerkedtek. A két szuka kutyus teljesen más temperamentumú és ez tökéletes alkalom volt, hogy Bobi végre elkezdje tanulni a jeleket, hogy mit szabad és mit nem.

Lesz még mit csiszolnunk a kommunikáción, hogy szépen lassan tovább tudjam a kutyáinkat szocializálni, de kezdetnek jó volt. Lassan, de biztosan eljutunk oda, hogy kutyák között is meg tudunk bízni egymásban és tudunk kapcsolódni. Persze azért még jobban oda kell figyelni, ha egy másik kutya is mellettünk van, de már nem éreztem a folyamatos feszültséget.

Elvégre is azért is megyünk ki az erdőbe sétálni egy kutyával, hogy könnyebben jöjjünk ki onnan. Ebben segít a tiszta levegő, a csend, vagy éppen a levelek ropogása. Esetleg egy jó beszélgetés a kutyáddal, vagy a saját belső hangoddal.