Miért csinálom?

A választ egy spontán közös séta során történtek által találtam meg. Három kutyussal és gazdijaikkal sétáltunk együtt az egyik délután, akikkel jól alakul a kapcsolatunk és megbízom bennük. Köztük volt Bobi is, az első kutyánk, akivel már elég sok mindenen mentünk keresztül. Sokat tanultunk, ügyesedtünk, de mintha még mindig hiányzott volna valami, amit nem tudtam megfogalmazni.

Szóval mi történt a sétán?

Kívülről nézve semmi különös.

Sétáltunk.

Beszélgettünk.

A kutyák jöttek, ha kértük, játszottak, botot cipeltek.

De számomra a legfontosabb, hogy megengedtem magamnak, hogy csak megéljem ezeket a pillanatokat.

Megengedtem a Bobcinak, hogy végig szaglásszon mindent.

Elfogadtam és megengedtem, hogy néha megfeszül a póráz.

Egyszerűen jól éreztük magunkat. Mert nem volt igazán célunk. Élveztük a folyamatot és a lehullott levelek suhogását a lábunk alatt.

Figyeltünk egymásra. Bobi és én.

És csak jó volt, úgy ahogy.

Persze mindig is szerettem a kutyáinkat és mindig is büszke voltam rájuk.

De akkor és ott minden olyan egyszerű, magától értetődő volt.

Hogy miért csinálom?

Hogy mindenki megkapja számára legjobb kutyát.

Segíteni szeretnék a Gazdiknak segítsek megélni a boldogságot, büszkeséget, a megengedést, a jelenben levést. Azt az érzést, ahogy a kutyánk azt mondja a szemével és az egész testével, hogy most jó veled itt lenni. Mert ez a pillanat a legfontosabb.

A mondás is így szól:

"A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de a ma adomány. Becsüld a jelent, mert jót jelent!"

(Kung fu panda)

Van egy nagyobb léptékű célunk is.

Egy közösség, ahol a Gazdik jól érzik magukat, ahol az elfogadás nem csak egy jelszó, hanem az alap norma. Ahol megengedhetjük magunknak, ha valami nem könnyű.

Egy egymást segítő társaság az álmom, ahol jó lenni.

És ide passzol az egyik gazdi visszajelzése, aki már a rutinos tag: "Nem gyakoroltam semmit, mert úgyis csak a társaság miatt járok ide."